A vár védői feszülten figyelnek az oromról. Odalent hatalmas oszmán hadsereg táborozik, a falak körül pedig füst száll a magasba. A belső várban egyre kevesebb a katona, a harcok hetek óta tartanak, és minden jel arra mutat, hogy az ostrom hamarosan véget ér. 1566. szeptember 7-én hajnalban Zrínyi Miklós rászánja magát a végső lépésre: ha a várat nem lehet tovább tartani, más utat kell választania.
Egyre szűkülő gyűrű
Szigetvár története már jóval 1566 előtt összefonódott az oszmán terjeszkedéssel. A vár a Dunántúl déli részének egyik fontos védelmi pontja volt, amelynek megtartása nemcsak egyetlen település védelmét jelentette. Az oszmánok számára e vár elfoglalásával egy újabb jelentős akadály tűnhetett volna el a hódítás útjából.
Az 1550-es évek közepén az oszmán hadjáratok egyre közelebb kerültek a várhoz. 1555-ben Kaposújvár, Korotna és Babócsa elvesztése már Szigetvár hátországát is veszélyeztette, így az erődítmény ellátása és védelme egyre nehezebbé vált.
A következő évben a török hadak magát Szigetvárt is ostrom alá vették. 1556-ban azonban nem sikerült elfoglalniuk. A vár felmentésére érkező csapatok beavatkozása végül arra kényszerítette őket, hogy felhagyjanak a támadással és visszavonuljanak.
Szigetvár ezzel még nem menekült meg végleg. A következő években továbbra is a délnyugat-magyarországi védelem egyik fontos láncszeme maradt, miközben a törökök fokozatosan igyekeztek megszilárdítani magyarországi pozícióikat.
1566-ban pedig ismét Szigetvár felé fordult az oszmán hadvezetés figyelme. Ezúttal maga I. Szulejmán szultán indult hadjáratra.
Az ostrom kezdete
A hetvenkét éves szultán július végén érkezett a vár közelébe, 1566. augusztus 5-én pedig serege tábort vert Szigetvár mellett, és megkezdődött az ostrom.
A két oldal ereje között óriási különbség mutatkozott. A Magyar Nemzeti Levéltár adatai szerint Szulejmán mintegy 40 ezer fős sereggel vonult Szigetvár ellen, amelyhez legalább ugyanekkora tatár és román vajdai segéderő is csatlakozott. A teljes haderő így akár 80 ezer főt is kitehetett.
Velük szemben Zrínyi Miklósnak mintegy 2500 katonával kellett tartania a várat. Az erődítmény ekkor már nem egyszerű középkori vár volt: az elmúlt években olasz hadmérnökök tervei alapján korszerűsítették, és három fő részből – az Újvárosból, az Óvárosból és a belső várból – álló védelmi rendszerré alakították.
{Zrínyi Miklósról részletesebben ebben a cikkben írtunk: Zrínyi Miklós – A végsőkig kitartó kapitány}
Az első támadások az Újváros ellen irányultak. A túlerővel szemben Zrínyi számára hamar világossá vált, hogy a külső városrészeket nem lehet sokáig megtartani. Az Újvárost végül felgyújtották, a védők pedig az Óváros felé húzódtak vissza.
Közben módszeresen számolták fel a vár természetes védelmét is. Elvezették a környező vizeket, feltöltötték a mocsaras részeket, és ostromtöltéseket emeltek, amelyekről ágyúikkal egyre közelebbről lőhették a védműveket. Augusztus 21-én az Óváros is elesett, és ekkor már csak mintegy 800 védő maradt a belső várban.
Az ostrom folytatódik
Az Óváros elvesztésével Szigetvár védői egyre szűkebb területre szorultak vissza. A mintegy 800 katona már csak a belső várban tarthatta magát, miközben három újabb ostromtöltésről kezdték lőni a védműveket. A hosszan tartó szárazság tovább nehezítette a helyzetet: a korábban vízzel borított területek kiszáradtak, így az oszmánok egyre könnyebben közelíthették meg a várat.
A támadók nemcsak ágyúkkal próbálták áttörni a védelmet. A bástyák alatt ásni kezdtek, hogy meggyengítsék azokat a tölgyfavázakat, amelyek a földvár szerkezetét tartották. Szeptember 5-én a Nádasdy-bástya alatt felrobbantott akna hatalmas pusztítást végzett. A meggyulladt faanyag miatt tűz ütött ki, amely hamarosan a külső várra is átterjedt. A kialakult káoszt azonnal kihasználták. A janicsárok támadásba lendültek, a védők pedig kénytelenek voltak visszahúzódni a belső várba. A tűzben az élelem és a felszerelés egy része is odaveszett vagy a külső részeken rekedt. Szigetvár védőinek helyzete ezzel rendkívül nehézzé vált.
Közben az oszmán táborban is súlyos fordulat történt. Szeptember 6-án meghalt I. Szulejmán szultán. Halálát azonban a hadsereg előtt eltitkolták, hogy ne rendítse meg a katonákat. A hadműveletek ezért tovább folytatódtak, miközben a szultán haláláról senki sem tudott. A belső várban rekedt védőknek ekkor már alig maradt lehetőségük. Az élelem fogyott, a tüzérségi felszerelés hiányos volt, a falakat pedig folyamatosan lőtték. Újabb támadásra készültek, a belső vár pedig több helyen lángra kapott.
Zrínyi Miklós ekkor döntött úgy, hogy nem várja meg, amíg teljesen elfoglalják a belső várat…
A kirohanás
1566. szeptember 7-én hajnalban meghozta döntését. Megmaradt katonáival kitör a belső várból, és szembeszáll az ostromlókkal.
A védők felkészültek az utolsó rohamra. Zrínyi díszes ruhát öltött, fejére arannyal és gyöngyökkel díszített süveget tett, zsebeibe pedig aranypénzt helyezett. Ezután mintegy két-háromszáz katonával elindult a belső vár kapuja felé.
A kaput kinyitották, és a védők kirohantak az oszmánok közé. A meglepetésszerű támadás rövid időre zavart okozott a soraikban, majd minden oldalról körbezárták a kitörőket. Zrínyi az első sorokban harcolt. Több lövés érte, és halálosan megsebesült.
Emberei közül sokan elestek, miközben megpróbáltak utat törni maguknak a körülzáró csapatokon keresztül.
A kirohanás azonban nem jelentett megadást. Zrínyi és katonái az utolsó pillanatig harcoltak, mielőtt a túlerő felmorzsolta őket.
A várkapitány holttestét az oszmánok megszerezték. Fejét a janicsárok agája levágta, majd a nagyvezírnek adta át. Később Musztafa budai pasa küldte el a császáriaknak. Végül Csáktornyán, első felesége, Frangepán Katalin mellé helyezték örök nyugalomra.
A kirohanással Szigetvár védőinek ellenállása is véget ért. A belső vár ekkor már lángokban állt, és nem maradt olyan erő, amely tovább tarthatta volna. A vár végül elesett, Szigetvár pedig az oszmánok kezére került.
A győzelemnek azonban súlyos ára volt. Az ostrom során a támadó sereg veszteségeit több tízezer főre becsülik, így Szigetvár elfoglalása a hatalmas túlerő ellenére is komoly veszteségekkel járt.
Szigetvár öröksége
Zrínyi Miklós és katonáinak helytállása nem merült feledésbe. A szigetvári ostrom később a magyar irodalomban is fontos helyet kapott: dédunokája, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben állított emléket az ősének és a vár védőinek.
Szigetvár ostroma 460 éve nem csupán egy elvesztett vár históriája. Egy olyan ostrom emléke maradt, amelyben a túlerő ellenére a védők végig kitartottak, és amikor már nem maradt számukra más lehetőség, a megadás helyett a harcot választották.
(Kiemelt kép: Szigetvár a 16. században. Forrás: Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története / Wikimedia Commons)
